A vörös és fehér húsok egyaránt rossz hatással vannak a koleszterinre

A vörös és fehér húsok egyaránt rossz hatással vannak a koleszterinre

A közhiedelemmel ellentétben a fehér húsok – pl. a baromfifélék – ugyanolyan hatást gyakorolnak a vér koleszterinszintjére, mint a vörös húsok, állítja egy tanulmány, amely az American Journal of Clinical Nutrition oldalain jelent meg.

A Children’s Hospital Oakland Research Institute (CHORI) szakemberei által jegyzett kutatás magukat a kutatókat is meglepte az eredménnyel, miszerint mind a vörös, mind pedig a fehér húsok nagy mennyiségben való fogyasztása magasabb koleszterinszinthez vezetett, mint a hasonló mennyiségben bevitt növényi alapú proteinek. (1) Mi több, a káros hatás akkor is megfigyelhető volt, amikor az étrend nem tartalmazott nagy mennyiségű telített zsírt – ez az összetevő mindhárom fehérjeforrás esetében ugyanolyan mértékben emelte a koleszterinszintet.

“A kutatás tervezési fázisában még úgy hittük, hogy a vörös húsok károsabb hatást gyakorolnak a koleszterinre, mint a fehér húsok. Ám meglepve tapasztaltuk, hogy ez nem így van: ebben a tekintetben ugyanolyan hatást fejtenek ki, ha a telített zsír szintje azonos.” – mondta a felelős szerző, Dr. Ronald Krauss, a CHORI rangidős kutatója és Érszűkület kutatásért felelős igazgatója.

Krauss – aki egyben tanszékvezető tanár az UCSF-en – megjegyezte, hogy a tanulmányozott húsok közt nem volt fűvel takarmányozott marhától származó hús, vagy feldolgozott termékek (pl. szalonna vagy kolbász), sem pedig hal.

Ám az eredmény figyelemre méltó, mivel azt jelzi, hogy a húsok korlátozása (típustól függetlenül) hasznosabb a vér koleszterinszintjének csökkentésére nézve, mint ahogy azt korábban gondoltuk. A kutatás szerint ebben a tekintetben a növényi eredetű fehérjék a legegészségesebbek.

A kutatók megvizsgálták a koleszterin részecskék méretét is. Régen úgy vélték, hogy a nagy részecskék nem járulnak hozzá olyan mértékben az ateroszklerózis (érelmeszesedés) kockázatához, mint a kis részecskék, de a legújabb kutatások azt mutatják, hogy mind a kis, mind a nagy LDL-koleszterin részecskék érelmeszesedéshez kapcsolódnak.

A vizsgálat nem mutatott szignifikáns különbséget a nagy, közepes és kis LDL-részecskék koncentrációjában a résztvevők vérében a vörös hús és a fehérhús diéta között. A magas telített zsírtartalmú étrend azonban nagyobb LDL-részecskék magasabb koncentrációjával társult.

A vörös húsok fogyasztása az utóbbi évtizedekben folyamatosan veszít népszerűségéből, köszönhetően a szívbetegségekkel való összefüggéséből eredő aggodalmaknak. A hivatalos táplálkozási javaslatok a baromfifélék fogyasztását ösztönzik a vörös húsok alternatívájaként. Ugyanakkor eddig nem létezett átfogó összehasonlítás a vörös és fehér húsok, illetve a nem húsból származó fehérjék hatásait illetően, húzta alá Dr. Krauss. Ez utóbbiak vannak a legjobb hatással a koleszterinre, tette hozzá.

“Az eredmények azt mutatják, hogy a jelenlegi ajánlást – miszerint a vörös húsokat korlátozzuk, de a fehéreket nem – több mindennek kellene alátámasztania, mint a koleszterinszintre gyakorolt káros hatás” – mondja Krauss. – Ugyanis a vörös húsok fogyasztása másképpen is hozzájárulhat a szívbetegségek kialakulásához, és az egészségünk érdekében ezeket az okokat mélyebben meg kellene vizsgálni.

William C. Roberts, az American Journal of Cardiology főszerkesztője szerint az érelmeszesedéssel járó plakk felhalmozódásának egyetlen kritikus kockázati tényezője a koleszterin, a vérben kifejezetten emelkedett LDL-koleszterin.(2) Az LDL-koleszterin szintjének drasztikus csökkentéséhez úgy tűnik, hogy drasztikusan csökkentenünk kell:

  • a transzzsírok bevitelét, ami a feldolgozott élelmiszerekből és természetesen módon a húsból és tejből származik,
  • a telített zsírokat, ami nagyrészt állati eredetű ételekben és junk food-okban található,
  • étrendi koleszterint, amely kizárólag állati eredetű élelmiszerekben, különösen a tojásban található.

Kapcsolódó blogcikkek:

Miért kerüld a húsfogyasztást?
Vastagbélrák és a magas vérnyomás
Szívbetegség, rák, elhízás, ketogén étrend
A nem alkoholos zsírmájbetegség

Hogyan tovább?

Szeretnél kirobbanó formában lenni? Kíváncsi vagy, hogyan lehet természetes módon növelni a teljesítményedet? Most megtudhatod, ha letöltöd az ingyenes e-könyvemet. Összegyűjtöttem neked azokat az ételeket, amik segítenek, hogy szuper formában legyél minden edzésen! 47 darab kutatási eredmény összegezve.

Részletes és tudományosan bizonyított válaszokat a Teljesítményfokozó növényi ételek című e-könyvemben találod meg, amit most ingyen letölthetsz. Csinálj egy 4 hetes próbát, nincs veszíteni valód!

Hivatkozások
(1) Nathalie Bergeron, Sally Chiu, Paul T. Williams, Sarah M. King, Ronald M. Krauss (2019): Effects of red meat, white meat, and nonmeat protein sources on atherogenic lipoprotein measures in the context of low compared with high saturated fat intake: a randomized controlled trial. The American Journal of Clinical Nutrition. nqz035.
(2) William C. Roberts (2000): Twenty questions on atherosclerosis. Baylor University Medical Center Proceedings. 13(2): 139–143.

A cikk egy részének eredeti forrása: ScienceDaily (2019): Red and white meats are equally bad for cholesterol. https://www.sciencedaily.com



A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.