Gombafogyasztás és a prosztatarák kapcsolata

Gombafogyasztás és a prosztatarák kapcsolata

Egy nagyléptékű, hosszú távú kutatás összefüggést talált a gombafogyasztás és a prosztatarák kialakulásának alacsonyabb kockázata között.

A első, több mint 36 000 japán férfi részvételével, évtizedeken át futó kohorszvizsgálat eredményei arra utalnak, hogy kapcsolat lehet a gombák fogyasztása és a prosztatarák kialakulásának alacsonyabb kockázata között.

A következtetéseket 2019. szeptember 6-án publikálták az International Journal of Cancer oldalain.(1)

A prosztatarák úgy indul, hogy egy apró, dió formájú mirigy – amely csak a férfiak testében jelenik meg és a spermium részét képező folyadékot termeli – kontrollálhatatlan növekedésbe kezd. Ez a férfiaknál leggyakrabban előforduló tumorféle. 2018-ban 1,2 millió új esetet diagnosztizáltak világszerte. Kialakulásának kockázata az életkor előrehaladtával nő.

A gombákat széles körben alkalmazzák Ázsiában, mind a tápértékük, mind pedig gyógyászati jelentőségük okán.
„Mind in vitro, mind pedig élő szervezeteken végzett kísérletek azt mutatják, hogy a gombák képesek lehetnek megelőzni a prosztatarákot” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Shu Zhang, a Tohoku Egyetem Health Informatics and Public Health karának epidemiológiai adjunktusa.

„Azonban a gombafogyasztás és az újonnan megjelenő prosztatarák esetek közötti összefüggést ezelőtt sosem vizsgálták.”

„A legjobb tudomásunk szerint ez az első lakossági szintű kohorszvizsgálat, amely azt jelezte, hogy a gombáknak prosztatarák-megelőző hatása lehet” – magyarázta Zhang. „Noha a tanulmány azt sugallja, hogy a rendszeres gombafogyasztás csökkentheti a szóbanforgó tumor kialakulásának esélyét, hangsúlyozni szeretnénk, hogy az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás sokkal fontosabb, mint az, hogy telepakoljuk a bevásárlókocsit gombával” – tette hozzá.

A vizsgálat keretében a tudósok két kohorszban összesen 36 499 fő, 40 és 79 év közötti férfit vizsgáltak a japán Miyagi prefektusban és Ohsaki városában, 1990-es, illetve 1994-es kezdettel. Miyagi kohorsz vizsgálatának utánkövetése 1990. június 1-től 2014. december 31-ig (24 és fél éven át) tartott, ugyanez az Ohsaki kohorsz esetében 1995. január 1-jén kezdődött és – kicsit több, mint 13 évvel később – 2008. március 31-én ért véget. A férfiaknak kérdőívet kellett kitölteniük az életmódjukról, amely érintette az étkezést – és ezen belül a gombafogyasztást -, a fizikai aktivitást, a dohányzást és az alkoholfogyasztási szokásokat. Feldolgozták továbbá az alanyok iskolai végzettségét, valamint családi és orvosi történetüket is.

A résztvevők hosszú távú utánkövetése azt mutatta, hogy a gombák rendszeres fogyasztása csökkentheti a prosztatarák kialakulásának kockázatát, és ez különösen jelentős volt azon 50 éves vagy idősebb férfiak esetében, akiknek az étrendje főként hús- és tejtermékekből állt, korlátozott zöldség- és gyümölcsbevitellel. Az adatok statisztikai elemzése (a Cox-féle arányos hazárd modell alapján) azt mutatta, hogy a rendszeres gombafogyasztás összefügg a prosztatarák kialakulásának alacsonyabb kockázatával, függetlenül attól, hogy az alanyok milyen mennyiségben fogyasztottak zöldséget, gyümölcsöt, húst vagy tejtermékeket. A résztvevők 3,3%-ánál jelent meg prosztatarák az utánkövetés alatt. Azoknál, akik heti egy vagy két alkalommal ettek gombát, 8%-kal kisebb volt a tumor kialakulásának kockázata, míg azok esetében, akik hetente háromszor vagy többször fogyasztották ezt az élelmiszertípust, ez az érték 17% volt.

Zhang szerint „a gomba remek vitamin-, ásványianyag- és antioxidáns-forrás, különös tekintettel az ergotionein nevű aminosavra.” Erről az anyagról azt feltételezik, hogy hatásos ellenszere az oxidatív stressznek, ami a rossz étrendre és életmódra, valamint a környezeti toxinokra visszavezethető, sejtek szintjén jelentkező probléma, amely a számos súlyos megbetegedés – mint például a rák – hátterében álló krónikus gyulladásért felelős.

„A tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a gombák valószínűleg pozitív egészségügyi hatással vannak az emberekre” – mondta Zhang.“ Ennek az összefüggésnek a bizonyításához tovább kell kutatnunk az étkezési hatásukat más populációkban és környezetben.”

„Annak tükrében, hogy az átlag amerikai naponta kevesebb, mint 5 gramm gombát fogyaszt, amely kisebb mennyiség, mint a tanulmány résztvevői által bevitt napi 7,6 gramm, azt gondoljuk, hogy a fogyasztás csupán apró növelése is jótékony egészségügyi hatást gyakorolhat” – magyarázta Zhang.

Ha szeretnél egészségesen táplálkozni, akkor a Könyvek menüpont alatt találsz ingyenes e-könyveket, amikben számos tippet és trükköt találsz az életmódváltás kezdeti lépéséhez.

Hivatkozások:
(1) Shu Zhang, et al (2019): Mushroom consumption and incident risk of prostate cancer in Japan: A pooled analysis of the Miyagi Cohort Study and the Ohsaki Cohort Study. Int J Cancer.

Eredeti forrás:
Large, Long-term Study Suggests Link Between Eating Mushrooms and A Lower Risk of Prostate Cancer. https://www.tohoku.ac.jp



A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.