A kőkorszaki vadászó-gyűjtögető életmódot folytató emberek étkezési szokásai régóta foglalkoztatják a tudósokat és a széles körben ismert paleolit diéta miatt a magánembereket egyaránt. A Paleotikumban élő ember eddig arról volt ismert, hogy nagytestű emlősökre vadászott, szükség esetén pedig gyűjtögetésből tartotta fenn magát.
A kalória-hangsúlyos szempontrendszer szerint a paleolit táplálkozási módban a növények “alsóbb-rendű” források, mert idő- és energiaigényes a gyűjtési és feldolgozási folyamat. Ezért aztán a tudomány a kőkorszaki ember étkezési szokásainak felderítésekor az állati eredetű táplálékokra, valamint néhány szénhidrátdús, könnyen hozzáférhető növényi alapanyagra koncentrált.
Dél-nyugat ázsiai és a keleti mediterrán régióból származó archeobotanikai leletek viszont arra utalnak, hogy a növényi ételek palettája sokkal szélesebb volt: nem csak keményítőben gazdag gumós növényeket fogyasztottak. Ezen régiókból származó leletek szinte mindegyike bizonyítja a magas cianogén glikozid tartalmú vadmandula, a tanninban gazdag terebintfa termés, valamint a mai hüvelyesek vad őseinek jelenlétét a korai ember étrendjében. Mivel ezek a növények nagy mennyiségben, nyersen fogyasztva mérgezők és egészségre károsak lehetnek, sok lépésből álló feldolgozási folyamaton kell átmenniük, hogy biztonsággal fogyaszthatók legyenek. Két további lelőhelyről származó új lelet is egyértelműen bizonyítja, hogy a kőkorszaki ember étrendje sok növényt tartalmazott és a különböző technikákat alkalmazott a feldolgozásuk folyamán.
A Franchthi-barlang a görög szárazföld déli csücskében, az Argolis-félszigeten található. Eredetileg 1969 és 1976 között tárták fel, amikor az adatfeldolgozás során leírtak nem fából származó, elszenesedett növényi maradványokat. 2021-ben ezeknek a leleteknek egyes darabjait megvizsgálva étel maradványokra bukkantak a kutatók. Ezek közül három esetében elektronmikroszkóppal azonosíthatóak voltak a durva őrlés, áztatás illetve hőkezelés hatásai a növényi sejteken. A növényi csoportot is azonosították mint a Fabaceae vagy pillangósvirágúak családja, ami a hüvelyesek névadó csoportja. Az egyik maradványt pontosan meghatározták mint keserű bükköny, ami egy, a Földközi-tenger térségére jellemző ősi hüvelyes termés. A negyedik lelet hő hatására kitágult, keményítőben gazdag sejtmátrixot mutatott, ami elszenesedett, kezdetleges kenyérszerű lepény maradványára utal. A pontos növényfajt ez esetben nem tudták meghatározni, de a keményítőben gazdag növények jelenléte a Franchthi-barlang térségében jól megalapozott. Többek között perjeféléket (zab és árpa) és magvakat (vadmandula, vad pisztácia) találtak korábban a térségben.
A Shanidar-barlang a Zagrosz hegység nyugati oldalán található, Irak északi részén. Eredetileg 1951 és 1960 között tárták fel, 2015 óta pedig újabb ásatásokat végeztek a területen. A Shanidar-barlangból származó öt felső paleolit (Baradosti kultúra) lelet részletes vizsgálata során mindegyikben találtak összetört hüvelyes maradványokat, lednek- és borsóféléket. Egyéb fajokat is azonosítottak: terpentin pisztáciát, vadrepcét (káposztafélék családja) és perjeféléket. A maradványok nagymértékű deformitást mutattak, ami arra utal hogy a barlangban élők fogyasztás előtt szintén feldolgozták a növényi alapanyagokat.
Ezek a leletek a jelenleg ismert legkorábbi bizonyítékai annak, hogy a kőkorszakban is jelen voltak már a különböző feldolgozási módszerek, valamint hogy nemcsak a könnyebben hozzáférhető és fogyasztható gumós növényeket, hanem a hüvelyeseket, perjeféléket és keresztesvirágúakat is gyűjtögették elődeink. A feldolgozás lépései tartalmaztak durva, majd finomabb őrlést, törést valamint főzést. A hüvelyesek keserű ízűek az alkaloid- és tannintartalmuk miatt, ami a héjukban koncentrálódik. Az áztatás és főzés a keserű ágensek nagy részét eltávolítja, bár természetesen nem olyan hatékonyan mint a ma alkalmazott hántolás. Viszont már ez a módszer is lehetővé tette a biztonságos fogyasztásukat. Az áztatás és zúzás ezen kívül növeli a makronutriensek bioelérhetőségét.
Ezek a felfedezések bizonyítékul szolgálnak arra, hogy azok a feldolgozási módok és étel típusok, amelyeket eddig a földművelés megjelenéséhez kötöttünk, sokkal régebbre nyúló múlttal rendelkeznek, több tízezer évvel megelőzve a földművelésről és mezőgazdaságról szóló legelső leleteket.
Írta: Sz. Sára
Hivatkozások
Kabukcu, C., Hunt, C., Hill, E., Pomeroy, E., Reynolds, T., Barker, G., & Asouti, E. (2022). Cooking in caves: Palaeolithic carbonised plant food remains from Franchthi and Shanidar. Antiquity, 1-17. doi:10.15184/aqy.2022.143
